• Magdi Greff

Olvass bele: Húzós szerelem 2.


Ez pedig a második szerkesztett részlet, ami segítségetekre a lehet a borítótervezés során. Az eredeti részletet, még Helló, Belgium! címen itt találjátok.

"Mire visszamentünk az öltözőbe a többiek is visszaértek a futásból, így a kis helyiségben szinte lélegezni sem lehetett a zuhanyzás okozta párától. Bogival szótlanul öltöztünk és lopva egymásra mosolyogtunk, miközben a többi csaj egyfolytában áradozott valakiről. Eltelt jó néhány perc, mire leesett, hogy Szőkéről beszélnek.

Megkönnyebbültem, amikor Bogival kiléptünk az emeleti ajtón, és megcsapott a kora őszi, falevél illatú, hűvös esti levegő. Hihetetlen, hogy pár órával ezelőtt magamba roskadva bandukoltam felfelé ugyanazon a lépcsőn, amin most felszabadultan vihogva szökdécseltem lefelé. Ahogy korábban a rossz kedvem, most a jó hangulatom ragadt át Bogira.

Elsétáltunk a közeli megállóba, és míg vártuk a buszt, csak az utazásról tudtunk beszélni. Bogi járata érkezett hamarabb. Még a hátsó peronon állva is magyarázott valamit, de már nem értettem, mert a kék Ikarusz harmonikaajtói hangos csattanással bezáródtak, és a busz büdös, fekete füstöt eregetve elindult. Úgy döntöttem, nem várom meg a saját fuvaromat, inkább hazasétálok. Edzés után ritkán szántam rá magam erre a negyedórás gyaloglásra, de a mai nap különleges volt. Most gyönyörűnek láttam magam körül a kertváros amúgy unalomig ismert házait. Az ölembe hullott lehetőség terhét gyorsan elnyomta az utazás miatti várakozás izgalma.

Nyugat-Európába megyek! Ráadásul nem csak kicsit nyugatabbra, hanem Belgiumba. Micsoda fantasztikus dolog! És velem történik! Pont velem!

Nem győztem fékezni a lelkesedésemet. Mekkora buli lesz együtt utazni a többiekkel! Milyen lesz a versenypálya, hol fogunk lakni, milyen ruhákat kell vinni?

Gyorsan megbántam, hogy a sétálást választottam, és ha nincs a sporttáska a vállamon, akkor futni kezdtem volna, mert úgy éreztem, hogy mindent azonnal le kell írnom, ami csak az eszembe jut. Nem hagyhattam le semmit az „amit vinni kell” és „a még elintézendők” listámról.

Épp elmélyedve körmöltem az étkezőasztal mellett, amikor a családom hazaért. Gimis elsős unokahúgom suli táskája hangos csattanással ért padlót az előszobában, és ő is majdnem olyan hangos sóhajjal rogyott le mellém. Egy hirtelen, ösztönös mozdulattal rátenyereltem a lapra.

– Mi az? – kérdezte Eszti izgatottan. – Megnézhetem?

Elszégyelltem magam, és elvettem a kezem.

– Utazol valahová? – kerekedett el a szeme.

– Igen. Tulajdonképpen igen, utazom valahová. Vagyis remélem, hogy utazom. Mindjárt elmondom, csak várjuk meg Kláriékat is!

– Anya! Siessetek! Réka utazni készül!– kiabált Eszti a bejárati ajtó felé.

– Itt vagyunk már, ne ordíts! Gyertek segíteni! – válaszolt Klári fáradtan.

Rekordidő alatt kipakoltuk a bevásárló szatyrokat. Hallottam, ahogy Anti nagybátyám bezárja garázskaput, és mire megterítettünk a vacsorához, addigra ő is megjelent.

Furcsa izgatottsággal ültünk le az asztal köré, és Klári rögtön rátért a legfontosabb kérdésre.

– Szóval? Hova utazol?

– Belgiumba.

– Hová? – suttogta döbbenten Klári. Anti megcsóválta a fejét, Eszti felsikoltott örömében.

– Belgiumba. Az egyesület meghívást kapott egy versenyre, és engem is beválogattak a csapatba.

– Úristen! Akkor az egy nemzetközi versenynek számít! Igaz?

– Igen! – nevettem, és közben majdnem könnyes lett a szemem. De csak majdnem. A mai napra eléget sírtam már.

– Nem fogsz vízumot kapni – szólalt meg Anti.

Összerándult a gyomrom.

– Normál vízumot biztos nem kapok, de az egyesület sportvízumot fog intézni nekünk. És úgy biztos sikerül. Sikerülnie kell!

– Annyira örülök! – ölelt át Eszti. – Akkor mehetsz egyetemre!

– Ahhoz még meg is kell nyerni azt a versenyt – válaszoltam.

– Ugyan! Az nem lehet kérdéses.

– És mikor? – kérdezte Klári.

– Szeptember tizenkilencedikén, szombaton van a verseny, előző szerdán indulnánk, és következő szerdára érnénk haza – büszkélkedtem.

– Csak egy napos a verseny? – kérdezte Anti a homlokát ráncolva. Az elmúlt években igazi kajak-szakértő lett, tudta, hogy általában kétnaposak ezek az események.

– Igen, csak egy nap. Ez nem a világbajnokság, csak egy kisvárosi verseny. De akkor is külföld, meg minden!

– Igen, tudom, csak meglepődtem. El sem tudod képzelni, hogy mennyire örülök! – veregette meg a kezem szeretettel

– És kik vannak a csapatban? Bogi? – kérdezte Klári. A szeme gyanúsan csillogott.

– Igen, ő is.

A kérdéseknek nem akart vége szakadni, a családom minden tagja egész este a belgiumi versennyel foglalkozott. Egyelőre nem túl sok információm volt az utazásról, de azt mind megosztottam velük. Legalább ötször.

Jól eső izgatottsággal bújtam ágyba. Alig helyezkedtem el, amikor Eszti megjelent a szobám ajtajában egy térképpel a kezében.

– Megmutatod, hogy hova mentek? – kérdezte, és leheveredett mellém.

– Van Nyugat-Európa térképünk? Nem is tudtam.

Szétterítettük a nagy papírlepedőt.

– Apa adta, most kereste elő.

Nem tudtam pontosan a település nevét, csak annyit, hogy Brüsszelhez közel van. Úgyhogy megkerestük az összes vizet mutató kék vonalat, és azok mentén találgattuk, hogy melyik lehet a majdani úti célom.

Eszti hamar ásítozni kezdett,végül egyik mondata közepén egyszerűen elaludt mellettem. Nem volt szívem elküldeni, ahogy a térképet sem hajtogattam össze.

Azt hiszem, Belgiummal a fejem alatt aludtam el.

–4–

Másnap, amikor leadtam az útlevelemet Lacusnak, megmutattam a versenyleminősítő levelet is, ami már egyáltalán nem tűnt olyan rémisztőnek. Lacus ismerte a tartalmát, mert hivatalból az egyesület is megkapta. Amikor próbáltam kideríteni, hogy mennyire erős mezőny várható, van-e tényleges esélyem megnyerni az egyéni számomat, az edző csak somolygott és biztosított, hogy minden rendben lesz.

Ettől kezdve egyre enyhült a szorongásom, a rossz érzéseket lassan lefedte a reménykedés vidámsága és izgalma. Jó hangulatban sokkal gyorsabban múlt az idő, úgyhogy a hét észrevétlenül eltelt. Szombat lett, és egy délelőtti hosszú evezés várt rám.

Ahogy beléptem a vízitelepre, titokban nyelvet nyújtottam a kapura hegesztett, erősen rozsdásodó vörös csillagra. Biztos voltam benne, hogy sikerült kijátszanom a rendszert és most már csak rajtam múlik, hogy végül egyetemista leszek vagy sem. Ahogy az oxidáció legyőzte a vörös festéket, úgy fogom én is legyőzni a szüleim döntése miatt bosszút álló szocialista bürokráciát.

A szemerkélő eső miatt az egyik garázsban, a hajóállványok között álldogálva hallgattuk az edzés előtti eligazítást. Miközben Lacus beszélt, a fiúk a vízre szálláshoz készülődtek, elterelve ezzel a lánytársaság jelentős részének a figyelmét. Néhány csalódott megjegyzés hallatán rájöttem, hogy Szőke nincs a srácok között. Az agyon ajnározott punkot nem is láttam a megbeszélés óta.

Az ikrek viszont ott voltak, és Ádám kedvesen intett, amikor meglátott. Lacus nem zavartatta magát a csevegő lánycsapat miatt, és gond nélkül kiosztotta az aznapi edzenivalót. Amikor a mondókája végén elhallgatott, egy pillanatra rám nézett, mint aki mondani akar valamit, de végül meggondolta magát, és intett, hogy induljunk.

Bogival kivittük a hajóinkat, aztán ahogy a csoport nagy része is elkészült, elindultam a stég felé. Az eső egyre jobban esett, úgyhogy mire vízre szálltam, már majdnem teljesen elázott a ruhám. Mielőtt fázni kezdem volna, gyorsan beültem a kajakba, és sietve elindultam. Néhány száz méter erőteljes lapátolás után átmelegedtem, és közben Bogi is utolért. Biztos voltam benne, hogy ma nem fogunk egymás mellett beszélgetni és csónakázni, mert akkor megfagyunk.

Egy idő után feltűnt, hogy bár több kilométert eveztünk már, Bogi mégis szótlanul siklott mellettem, és rá egyáltalán nem jellemző módon hallgatott.

– Minden rendben? – hagytam abba az evezést, és letámasztottam. Bogi pár métert tovább siklott, aztán ő is megállt.

– Igen – mosolygott rám, de valami nem stimmelt az arckifejezésével.

– Most nem mondasz igazat.

Bogi nagyot sóhajtott, és a lapátja végével idegesen piszkálta a vizet.

– Nem hazudok, most már tényleg minden rendben.

– Ezt meg hogy érted?

Bogi szó nélkül húzott egyet, és csak úgy ott hagyott.

– Hé! Ne hagyj itt! Nem is válaszoltál – siettem utána.

– Nehezen indult ez a reggel. Ráadásul találkoztam valakivel, és nem örültem neki.

Biztos valamelyik fiú bántotta meg. Bogi nehezen kezelte ezeket az eseteket, az srácokkal kapcsolatos érzelmei szélsőértékek között mozogtak.

– És ki az a valaki?

Bogi a folyó közepe felé kormányozta a kajak orrát, és elindultunk visszafelé.

– Egy lány.

– Aha – sóhajtottam megkönnyebbülten, és elnevettem magam.

– Vera Ivanovnának hívják.

Egyből lehervadt az arcomról a mosoly.

Vera egy orosz versenyzőnő volt, aki Magyarországon készült fel, és rendszeresen indult a hazai versenyeken. És rendszeresen le is győzött, ha véletlenül egy futamba kerültünk. Ráadásul a srácok tapadtak rá, ahol csak megjelent. Valahányszor a közelébe kerültem, kerülgetett a kisebbségi érzés a szép szláv arca és a bombázó alakja miatt.

– Mit keresett nálunk?

Bogi nem nézett rám, csak megcsóválta a fejét.

– Át akar igazolni ő is? Először egy norvég, most meg egy orosz. Mitől lett hirtelen ilyen vonzó ez az egyesület?

– Nem tudom – válaszolt Bogi –, de igyekezzünk, mert egyre jobban esik.

Nem tudtam hova tenni Verát. Hiába eveztünk lendületesen, hogy minél hamarabb visszaérjünk, és hiába vettem szabályosan a levegőt, mégis szorongató érzés kúszott szét a mellkasomban.

– Mára elegem van az esőből – nyöszörgött Bogi, miközben kiszálltunk a stégnél.

– Nekem is. Leginkább egy forró zuhanyhoz lenne kedvem – hajoltam le a kajakért.

Elpakoltuk a hajókat, és az öltözőbe menet a lépcsőn szembetalálkoztunk az ikrekkel.

– Eltévesztettétek az öltözőt? – grimaszolt Bogi.

– Miért? Nem erre van a csajok öltözője? – válaszolt Ákos.

– Minek mennénk a sajátunkba? – kérdezte Ádám.

– Most komolyan, mi járatban errefelé? – kérdeztem.

– Hozzád indultunk, de nem találtunk – nézett rám Ádám.

– Miért? – kérdezte Bogi. Helyettem.

– Szervezhetjük a szokásos szombat délutánt?

– Ja, persze, gyertek. Hány körül jöttök? – kérdeztem.

– Öt körül?

– Oké – bólintottam.

Lacus az edzői szoba ajtófélfájának támaszkodva várt minket. Ahogy meglátott, intett, hogy beszélni szeretne velem. Gyorsan száraz ruhára cseréltem a vizes cuccaimat. Aztán ahogy beléptem a szobába, az ajtót is becsukta mögöttem.

El nem tudtam képzelni, hogy mit akar mondani. Leültem az íróasztal előtti székre és egyre növekvő aggodalommal figyeltem, ahogy Lacus idegesen rendezgeti a papírjait.

– Tegnap reggel részt vettem a szövetség egyeztetésén – nézett rám –, ahol véglegesítettük az idei átigazolásokat. Tehát most szeptembertől nem csak Linquist Norbival erősödik az egyesület, hanem van egy új női versenyzőnk is.

– Csak nem Vera Ivanovna?

– De igen, ő az. Ezek szerint beszéltetek erről Bogival – sóhajtott Lacus.

– Csak annyit mondott, hogy találkozott vele.

– Értem. – Lacus megint sóhajtott. Legszívesebben megráztam volna. Nehéz volt ellenállni a kényszernek, hogy azonnal megtudjam, mi ennek az egész beszélgetésnek a célja.

– Legalább lesz motivációm. Mármint, hogy jobban készüljek. Eddig nem volt komoly ellenfelem itt az egyesületen belül, most már van – próbáltam kínomban valami enyhülést jelentő magyarázatot találni arra, hogy ez a helyzet miért is jó nekem.

– Valóban, hosszú távon még örülni is fogsz annak, hogy köztünk lesz. De sajnos rövidtávon biztos nem, mert visszük magunkkal őt is Belgiumba.

Eltelt néhány hosszú másodperc, mire felfogtam, amit Lacus mondott.

– Laci bácsi, ez nem túl jó vicc. Betelt a keret, nem mehetünk többen – jegyeztem meg a lehető legkevesebb kárörömmel. Lacus nem nevetett.

– Nem egészen. Sajnos a szovjet elvtársak miatt kötelező elvinnünk, úgyhogy valakinek itthon kell maradnia.

– Hogyan?

Ezt az egyetlen szót tudtam kinyögni. Sőt, gondolatom is csak egy volt: én maradok itthon. Én vagyok a disszidens szülők gyereke, én vagyok az, akit kockázatos Nyugat-Európába vinni, mert még a végén kint elszököm, és akkor micsoda veszteség érné a Népköztársaságot.

Tehát ezért ülök itt egyedül az edzővel a csukott ajtó mögött.

Éreztem, hogy felgyorsul a szívverésem és nehezemre esett levegőt venni.

– Sajnos nem volt választásom – folytatta Lacus. – Dórit nyilván nem lehet itthon hagyni, mert Szabolcs versenyzője. Csak Bogi és közted választhattam.

Az edző elhallgatott egy pillanatra. A fülem zúgott az ereimben száguldó vértől, és elszédültem egy pillanatra. Összekoccantak a fogaim, ahogy belülről remegni kezdtem. Görcsösen összekulcsoltam az ujjaimat.

– Ma edzés előtt leültem beszélni Bogival, és elmagyaráztam neki is a kialakult helyzetet – folytatta Lacus. – Kértem, hogy beszéljen veled…

– Miről? – motyogtam

– …de hallani sem akart róla. Viszont egyből felajánlotta, hogy itthon marad.

Előre hajoltam és a kezembe temettem az arcom, mert hányingerem lett az érzelmi hullámvasutazástól.

– Ezt nem fogadhatom el tőle – sóhajtottam. – Sokkal rosszabb körülmények között él, mint én.

– Viszont ő már egyetemista.

Szótlanul meredtem a tenyeremre.

– Réka, nem muszáj elfogadnod, de akkor sajnos neked kell lemondanod az útról. Biztos, hogy ezt akarod? Bogi gondolkodás nélkül döntött a javadra, azt mondta, hogy ő még eljuthat Belgiumba. Te viszont elveszíted életed lehetőségét.

Tudtam, hogy Lacusnak igaza van, és éreztem, hogy Bogi a legnagyobb lelki nyugalommal döntött így, és nem vár érte cserébe semmit. Mégis úgy gondoltam, hogy megfosztom valamitől, ami az övé, hogy önző vagyok, ha elfogadom. De tudtam azt is, hogy valójában megbántanám, ha visszautasítanám a nagylelkű ajánlatát. És ostobaság is lenne a részemről.

– Fogalmam sincs, hogy mivel fogom meghálálni neki.

Ahogy emésztettem az új helyzetet, megértettem, hogy Bogi miért volt ennyire szótlan egész délután. Hallgatott Veráról és így a döntéséről is, amit meg sem beszélt velem.

Kétségbeesve igyekeztem úrrá lenni a rám törő érzelmi káoszon. Aztán, mintha tűvel megdöftek volna, olyan hirtelen eszembe jutott valami:

– De ugye Vera nem indul egyesben?

Az edző arckifejezése maga volt a válasz.

– De az nem lehet! Nem indulhatunk egyszerre ketten egy országból? Ugye nem?

– Nem, valóban nem.

Úgy éreztem, egy szikla szakadt le a szívemről.

– De Vera orosz színekben indul."

#újregény #részlet #Húzósszerelem #borítótervezés

Recent Posts

See All

Húzós szerelem dalok

Meglepetést hozott a nyuszi! Jó zenehallgatást és boldog húsvétot kívánok mindenkinek :-) Húzós szerelem Spotify dallista #Húzósszerelem #MagyarKajakKenuSzövetség #Könyvmolyképző #vöröspöttyöskönyvek

© 2017 by Greff Magdi

  • Grey Facebook Icon
  • Grey Instagram Icon